Hivatalos név: Bali
Földrajzi fekvés: Bali 3,2 kilométerre keletre helyezkedik el Jáva szigetétől, és mintegy 8 fokkal délebbre az egyenlítőtől.
Ország: Indonézia
Államforma: köztársaság
Vallás: A lakosság 93%-a hindu, a legnagyobb kisebbséget pedig a muszlimok alkotják. A muszlim többségű Indonéziával szemben Bali lakosainak 93%-a balinéz hindu vallású, mely vallás a Délkelet-Ázsiából érkező hindu hit és a helyi hiedelmek keveréke. Az iszlám (5,2%), keresztény (1,2%) és buddhista (0,6%) hitűek kisebbségben vannak.
Hivatalos nyelv: A legelterjedtebben használt nyelv a balinéz és az indonéz, és mint a legtöbb indonéz ember, a szigetlakók nagyobb része két vagy három nyelvet is beszél. Létezik néhány helyi balinéz nyelv is, de a legtöbb helybeli a modern balinézt beszéli. Régebben a kasztrendszer és a törzsi hovatartozás határozta meg, hogy ki melyik balinéz nyelvet használta, de ez a hagyomány eltűnőben van. A komoly idegenforgalom következtében az angol nyelv ismerete elterjedt.
Terület: 5632km²
Népesség: 4 225 384 fő
Pénznem: Indonéz rúpia (IDR)
Időzóna:  Magyarország +6 óra
Hívószám:  +62
Hálózati feszültség: 220 V. A konnektorok típusa a magyarországitól eltérő. Átalakító szükséges.
Időjárás: Éghajlata egyenlítői, trópusi. Indonéziában mindössze két évszak van: esős (november-március) és száraz - hasonlóan Délkelet-Ázsia más területeihez. Az évi középhőmérséklet 26-27 °C, az egyes hónapok ettől csak 1-2 °C-al térnek el. Az évi csapadékmennyiség magas.

Beutazási feltételek: Szükséges a beutazástól számított még 6 hónapig érvényes útlevél 2004. február 1-től Indonéziába érkezéskor a repülőtéren (vagy tengeri kikötőben) jogosultak vízumfelvételre Magyarország állampolgárai (visa-on-arrival). A repülőtéren (kikötőben) felvettvízum 30 napos tartózkodásra jogosít, nem hosszabbítható. Illeték: 25 USD. Háromnapos belépő vízum illetéke: 10 USD.
Közlekedés: Bali szigetén nincs komoly, kiépített tömegközlekedés, kétfajta busszal lehet mozogni. Egyik a „bemo”, ami egy belül átalakított, kisméretű mikrobusz, utasterében egy-egy hosszú pad lehelyezve. A bemo rögzített útvonalon halad a nagyobb városokon belül, vagy kis falvakat köt össze. Megállóhelyei nincsenek, felszálláshoz le kell inteni, ha éppen az utcán akarunk felszállni rá és nem a buszterminálon. Kiszálláskor pedig kopogni kell az ablakon, vagy csak előreszólni a sofőrnek. A menetdíj párezer Rúpia, de ez is alku tárgya.
A másik fajta busz a távolsági busz (bisumum), ami a nagyobb városokat köti össze. Ez is terminálok (buszpályaudvarok) között mozog. Köztes megállóhelyek nem igazán vannak. Egyik buszfajta sem légkondícionált, és számítani kell arra is, hogy mindig megtelnek utassal, csomagokkal.

Amennyiben valakinek van nemzetközi jogosítványa, a repülőtéren, nagyobb városokban, turisztikai településeken tud autót vagy motort bérelni.
Csak az vállalkozzon vezetésre Balin, aki már többször vezetett jobbkormányos autót és hozzászokott a nagy motoros forgalomhoz, mert itt a közlekedési morál merőben eltér a magyarországitól.
Legcélszerűbb taxival közlekedni, a turisztikai helyeken megfelelő számú taxi áll rendelkezésre. Le lehet őket inteni az utcán, de lehet hívatni a szállodával is – bár az előfordulhat, hogy drágább lesz.

Vámszabályok: A beutazáskor a repülőtéren  ki kell tölteni egy nyilatkozatot, mely a vámszabályokat tartalmazza: 
a)vámmentesen lehet behozni személyenként 250, -USD, családonként 1000,- USD értékű tárgyat (a használt felsőöltözetre nemvonatkozik.). Ezt az összege meghaladó értékű áru behozatala esetén vámot kell fizetni. 
b)felnőtt személyek számára behozható: 200 db cigaretta, 50 db szivar, 100 g dohány vagy 1 liter alkohol. Ezt a mennyiséget meghaladó áru esetén vámvizsgálat indul. 
c)élő állat, halak, növények behozatala esetén életbe lép a vesztegzári kivizsgálás. 
d)tilos a behozatala: a kábítószereknek (a behozatalát, csempészését halálbüntetéssel büntetik), gyógyszereknek (saját használatra szánt gyógyszereken kívül), bármiyen nemű fegyvereknek, muníciónak, lézerfegyvereknek, robbanóanyagoknak, pornográfiának, kínai lapoknak, kínai gyógyítószereknek, adó-vevőknek, és vezeték nélküli telefonoknak. 
e)vizsgálat alá tartoznak a felvett videokazetták, cd, dvd médiák és más felvételek. 
Valuta behozatala nincs korlátozva, azonban ajánlott nagyobb összegnél a beutazáskor bejelenteni a kiutazáskori esetleges probléma elkerülésére. A helyipénz (RP) behozatalakor 5-10 milliós összeget be kell jelenteni, 10 millió feletti összeget az Indonéz Nemzeti Bank igazolásával lehet behozni.

Egészségünk megőrzése: Indonéziában nem ajánlott csapvizet inni, inkább maradjunk a palackozott víznél, mert hasmenést okozhat. Előfordulhat, hogy a helyi ételek a trópusi fűszerek miatt kifognak az emberen. Ilyen esetben jól jön a széntabletta és egy kis diéta, illetve a nagyon fűszeres ételeket ilyenkor kerülni kell egy kis időre. Régóta mondogatják, hogy 11:00 és 15:00 óra között lehetőleg ne tartózkodjunk a tűző napon. Bali szigeten ez fokozottan érvényes, hiszen közel vagyunk az Egyenlítőhöz. Napra leginkább úgy tanácsos menni, hogy bekeni magát az ember naptejjel, legalább 20 perccel a napramenetel előtt. A faktorszám legyen minimum 30-as. Ezzel még szépen le lehet sülni barnára, leégés nélkül. Gyermekeknek a minimum 50-es faktorszámú naptej ajánlott, hiszen az ő védekezőrendszerük még nem elég fejlett és nagyon könnyen leégnek, kiszáradnak. A kisgyermekeket egyáltalán ne engedjük ki a tűző napra, ha mégis, legyenek bekenve és legyen rajtuk póló. Leégés esetén valamilyen Aloe Vera készítmény segít.
Orvosi szolgálat Minden nagyobb szállodában van orvosi szolgálat vagy kihívható orvos. Komolyabb kivizsgáláshoz kórházba kell menni. A kórházakban és a szállodai orvosoknál is szinte minden esetben készpénzzel kell fizetni. Hiába rendelkezik az ember utasbiztositással, azt nem fogadják el a pénz helyett. Viszont kérni kell az orvostól, kórháztól számlát, és el kell kérni az orvosi a zárójelentést is (ennek neve: medical report), mert ezzel a két papírral lehet majd Magyarországon a biztosítótársaságnál kérvényezni a kifizetett összeg megtérítését. Ezért utazás előtt mindenképpen érvényes teljeskörű baleset-betegség-és poggyászbiztosítást kötni, illetőleg meglévő biztosításnál ellenőrizni, hogy érvényes-e még.
Fontos elérhetőségek:
Rendőrség: 110 
Tűzoltóság: 113 
Orvosi mentőszolgálat: 118, 119

Időjárás, öltözködés, mit vigyünk magunkkal: Bali szigetre a monszun éghajlat a jellemző, amelyben két évszakot különböztetünk meg: a száraz évszak júniustól augusztusig tart, az esős évszak pedig decembertől márciusig. A köztes  hónapokra a váltakozó időjárás jellemző. A száraz évszakban valóban kevés a csapadék, meleg, száraz, napsütéses idő van. A széljárás kellemes, júliusban, augusztusban viszont felerősödik egy kicsit (de nem zavaró). A levegő páratartalma 60-65%. A légkondicionálás miatt javasolt egy könnyű zakót, kardigánt vagy pulóvert, a téli esetleg hűvösebb estékre pedig egy széldzsekit magunkkal vinni. A kirándulásokra feltétlenül a kényelmes sportcipő használatát javasoljuk. Amit feltétlenül vigyünk magunkkal: fürdőruha, napszemüveg, magas faktorszámú napozóolaj, kényelmes cipő, napvédő sapka vagy kalap, fényképezőgép, tartalék film és természetesen egy jó könyv.
Pénznem, pénzváltás, hitelkártya: Bali hivatalos pénzneme az indonéz rupia (IDR). Problémamentesen váltható amerikai dollár, a többi pénznemet csupán a nagyvárosokban válthat. Az USD-ben kiállított utazási csekkeket a nagyobb szállodák és éttermekben elfogadják, némelyek pluszköltséget számláznak, ha bankkártyával fizet. A bankautomaták csupán a nagyvárosokban találhatók és nem teljesen megbízhatók.
Biztonság: Balin a turista ritkán kerül olyan helyre, helyzetbe, hogy veszélyt érezzen. Hasznos elkerülni az éjszakai mozgást gyanúsabb városi környékeken. A közbiztonsággal nincs jelentős gond a turista szempontjából. A világ más országaiban is szokásos elővigyázatossági alapszabályokat kell betartani. A mozgalmas, forgalmas helyeken figyeljünk értékeinkre, hiszen zsebtolvajok ilyen helyeken tevékenykednek leginkább.Bérelt gépkocsiban ne hagyjunk értéktárgyat.A repülőtéri érkezéskor ne adjuk oda a csomagunkat "önkéntes" hordároknak. Értékeinket amennyiben mód van rá helyezzük el mindig a szállodai széfben. Hivatalos okmányinkról nem árt fénymásolatot készíteni, és az eredetieket is a szálloda széfjében tárolni.
Magyarország külképviselete:
Magyar nagykövetség és konzulátus Jakartán van:
Cím: Jl. Rasuna Said Kav. X/3 Kuningan, JAKARTA 12950
Előhívó: +62-21
Telefon: + 62 21 520 3459, 520 3460
Ügyeletitelefon: +62 811-825-5426
Fax: + 62 21 520 3461
Rendkívüliésmeghatalmazottnagykövet: Németh-PachJudit
Nagykövetségi e-mail: mission.jkt@mfa.gov.hu
Konzul: Böszörményi-Nagy Katalin
Konzulátusi e-mail: consulate.jkt@mfa.gov.hu
Félfogadás: hétfő, szerda, péntek: 8.00 -12.00
Honlap: jakarta.mfa.gov.hu
Tiszteletbeli konzul Balin: I GustiNgurahRaiSuryawijaya
Címe: Jl. Raya Dalung No. 88, Dalung, Kuta Utara, Badung, 80361 Bali
Előhívó: +62
Telefon: +62-361 425 924
Ügyelet: +62 855 3900 829
E-mail: huconsulbali@gmail.co

Bali fakultatív programlehetőségek
 

Királyi palota

Az Ubud városban található Királyi palota a mindenkori balinéz király otthonául szolgál. Mivelhogy Balinak jelenleg is van királya, így a palota ma is lakott. A palotába nem kérnek belépőt, mindenki saját belátása szerint adakozik. A palota és a hozzátartozó kert mindenki számára nyitott. Bárki meglátogathatja, vallási hovatartozás nélkül. A palotában szinte minden helyiség nyitott a látogatók előtt, kivéve azt a néhány szobát, ahol a jelenkori király tartózkodik családjával. Hatalmas pompára ne számítsunk a palota falain belül, de lenyűgöző építészeti megoldásokra, gyönyörű faragásokra, valamint rengeteg szoborra igen. A palota kertjében művésztelep is működik. Minden évben több száz művész érkezik Bali szigetére, hogy a csodálatos látvány, a szakrális helyek sokasága ihletet adjon munkájukhoz.

Besakih anyatemplom

A Balin élő lakosság nagyon vallásos, épp ezért minden kis faluban legalább három templom található. Nem meglepő, hogy Bali legmagasabb hegyén, a Gunung Agung hegyen található Bali legnagyobb templomkomplexuma. Kb. 1000 méter magasan helyezkedik el a vulkanikus kőzetből épült komplexum. A lakosság szentként tiszteli ezt a templomot, mert az 1963-ban kitörő vulkán, ami nagy pusztítást vitt véghez a szigeten, csak apró károkat tudott okozni benne. A komplexumban három fő- valamint 19 melléktemplom található. Fontos tudnunk, hogy az indonéz templomokba szigorúan tilos rövidnadrágba vagy térden fölül érő szoknyába bemenni, ennek megoldására béreljetek szarongot.

Keskeny, kanyargós ösvény vezet föl a templomokhoz, amin néhol rossz állapotban vannak a járdák. Hihetetlen látványt nyújtanak, ahogy haladtok fölfelé, a ködből előbukkanó kis kápolnák, valamint szentélyek. A fő templomokba csak az őslakosság léphet be és rendszeresen tartanak kisebb ünnepségeket kifejezetten a lakosság számára. A nagyszabású ünnepséget az Eka Dasa Rudra-t 100 évente rendezik meg.

Pura Taman Ayun

Balin sok olyan épület, főleg templom van, ami a világörökség része. Bali második legnagyobb szentélykomplexuma a Pura Taman Ayu, mely 1634 körül épült. Több kis templomot, valamint szentélyt foglal magába, ami mind azt bizonyítja, hogy nem egyszerre épült az egész, hanem folyamatosan építettek hozzá. Az építészeti stílusáról jó tudni, hogy a balinéz és a kínai stílus keveredik benne. Láthattok a kínai építészeti stílusra jellemző hajlított tetőket ugyanúgy, mint a balinéz épületekre jellemző nyitott tereket. Bárki számára látogatható, bár csak szigorú öltözködési szabályok betartása mellett. Az épületkomplexum érdekessége, hogy tó veszi körül, amin évente virágzik a tavirózsa, ilyenkor gyönyörű látványt nyújt a tavirózsatengeren úszó templom.

 

Bratan-tó és az úszótemplom

A Balin található több ezer templom közül talán a legérdekesebb az 1700 méter magasan található úgynevezett úszótemplom. A templomot négy kőbéka szigorú szeme őrzi. Csodálatos látványt nyújt, ahogy a tavat hegyek veszik körbe. Mivelhogy ilyen magasan található, általában 21-26 fok van a tónál és környékén, ezért sokszor reggelente ködbe burkolózik a táj. Ha egy kis szerencsénk van és tiszta idő fogad minket, akkor úgy tűnik, mintha a templom a víz felszínén úszna, innen is ered az úszótemplom elnevezés. A Bedugul település mellett levő Bratan-tó partján fekszik e templom. 1663-ban építették a tó és a termékenység istennőjének, Dewi Danu tiszteletére. Évente sok száz indonéz pár zarándokol ide gyermekáldásért. Dagály idején a fából készült talapzaton álló templomot teljesen körülveszi a tó, ilyenkor nem is lehet megközelíteni. A templomba csak szigorú feltételekkel engedik be a turistákat. A férfiak csak szarongban, valamint turbánnal a fejükön nyerhetnek bebocsátást, míg a hölgyeket kifaggatják, hogy épp nem menstruálnak-e, mert azokat a hölgyeket tisztátalannak tartják, és ebben az esetben nem mehetnek be a templomba.

Goa Gajah barlangtemplom

A Goa Gajah barlangban található templom vagy más néven Elefánt-barlangtemplom tulajdonképpen maga a barlang. A barlang bejárata fölött található faragott elefántfejről kapta a nevét. Kutatások bebizonyították, hogy a barlangot valamikor a buddhista szerzetesek használták meditációra. Bent a templomban nem csak Buddha szobrokat, hanem Shiva-szimbólumokat is láthattok. Felejthetetlen látványban lesz részetek, ha bent a templomban is szétnéztek, hisz néhol a falakon még látszik a régi szerszámok nyoma, bizonyítékul arra, hogy kézzel alakították ki a barlangot és benne a templomot is. Érdemes erre a barlang-templomra időt szánni, egy kicsit leülni, és csak csendben figyelni. Ha hinni akartok az ott keringő hiedelmeknek, ha nagyon csendben vagytok, akkor Shiva istennő hangját is meghallhatjátok. Mint minden Balin található templomba, ide is csak szigorú ruházati szabályok betartásával engednek be.

Gedong Arca Purbakala

Bali régészeti múzeumába is érdemes ellátogatnotok, ha az időnk engedi. Az itt kiállított tárgyakat nem célzott ásatásokkal tárták föl, hanem sokszor a véletlen műve, hogy napvilágra kerültek a felbecsülhetetlen értékű leletek. A múzeum legérdekesebb kiállítási tárgyai közé tartozik az az 53 különböző méretű szarkofág, amelyet a hetvenes években találtak 37 helyszínen. A szarkofágok korát 1200 évesre becsülik. A régészeti múzeum bővelkedik kő- és bronz-korszakbeli ékszerekkel, valamint dísztárgyakkal is. Ha egy kicsit is vonz benneteket a régészet, akkor kihagyhatatlan ez a múzeum, hisz a szarkofágok, ékszerek sokasága ámulatba ejtő gazdagságról, valamint hihetetlen Istentiszteletről és a reinkarnációba vetett hitről tanúskodnak.

Tanah Lot sziklatemplom

Balin hét olyan templom van, amit a tengerbe egy sziklára építettek. Az egyik, talán a legszebb, de mindenképpen a balinéz őslakosság számára a legszentebb a Tanah Lot sziklatemplom. A parttól ötven méterre, a tengerben található sziklára építették. A Tanah Lot azt jelenti, hogy Föld a tengerben, és ez a név teljesen találó a templomra, hisz apálykor könnyedén megközelíthető a templom, de dagálykor olyan, mintha a templom a tengeren úszna. Mindenképp érdemes meglátogatni ezt a templomot, bár ne lepődjetek meg, ha nem engednek be benneteket, hisz az ennyire fontos szakrális helyekre nem szívesen engednek be olyan személyeket, akik nem a helyi vallást gyakorolják.

Ulu Watu sziklatemplom

A parti sziklaszirtre Dewi Danu istennő tiszteletére épített Ulu Watu sziklatemplom csodás látványt nyújt, ám turistáknak nem látogatható. Senki olyat nem engednek be, aki nem a helyi vallást gyakorolja. A templomot a legjobb, ha napnyugtakor tekintitek meg, hisz ilyenkor mutatja a szikla, a tenger és a templom hármasa a legszebb arcát. Számítsunk rá, hogy nagy zsúfoltság van ilyenkor, hisz mindenki szeretné megnézni, mindenki szeretne a csoda részese lenni. A látványért föl kell kapaszkodnotok a sziklára, de ha már fent vagytok, akkor biztos, hogy nem fogjátok megbánni. A templomnál minden nap este hat órakor a helyi lakosok előadják az úgynevezett Kecak táncot, ami nem más, mint balinéz folklórműsor. (A megtekintéséért nem kérnek pénzt.)

Penglipuran ősi falu

Penglipuran-t, a kis hangulatos falut még a tizenegyedik században alapították, jelenleg is lakott helység. A falu legérdekesebb látnivalóinak számítanak a bambuszból készült épületek, kezdve a falaktól egészen a tetőig a bambusz sokrétű felhasználásának lehettek szemtanúi. Mivelhogy lakott település, így láthatjátok, hogyan élnek mai napig a balinéz emberek. Meglepően tiszta a falu, nem csak a keskeny utca és járda, hanem a házak portái is. Sokszor láthatjátok, ahogy a férfiak a ház előtt üldögélnek, beszélgetnek, esetleg táblajátékot játszanak, míg a nők a fejükön nehéz dolgokat cipelve sietnek a dolguk után. Nekik ez természetes, úgyhogy ezen nem szabad meglepődni. Megismerkedhettek a helyiek hétköznapi szokásaival, bemehettek házaikba, de olyanra is akad példa, hogy meghívnak benneteket enni magukhoz. Bármennyire is jóllakottak vagytok, nem illik visszautasítani egy ilyen meghívást, mert ők ezt sértésnek veszik. A balinéz emberek híresek a vendégszeretetükről, épp ezért nem kell furcsállni, ha minden előzmény nélkül beinvitálnak bennünket saját otthonukba. A falu lakosságának nagy hányada tud angolul, így a kommunikációval sem lesz probléma.

Jatiluwih rizsteraszok

A csodálatos Bali szigetén élő lakosság több mint fele a rizstermesztésből él. A rizsföldeken példátlan szorgalommal dolgozó helyi lakosság a mindennapi betevőért dolgozik. A Jatiluwih falucska mellett található rizsteraszok talán a sziget legszebbjei – csodálatos látványt nyújtanak a napsütésben. Az éghajlatnak köszönhetően egy évben háromszor arathatják le a már kész rizsszemeket. A vízzel elárasztott rizsföldeken még mindig kézzel szedik a termést. Érdemes egy rizstermő területet felkeresnetek, hisz olyan látványban lehet részetek, amit nem fogtok elfelejteni. Ha egy kis szerencsétek van, és aratás idején látogattok a rizsföldekre, akkor még az aratás fortélyaiba is beleshettek. Ha vállalkozó kedvűek vagytok, akkor akár ki is próbálhatják a rizsaratást.

Alas Kedaton majomerdő

Ha majmokat szeretnétek látni a maguk természetes közegében, akkor a Balin található Alas Kedaton majomerdő kitűnő választás. Bali szigetén mindig is szentként tisztelték a majmokat, ennek köszönhető, hogy ez az erdő az Alas Kedaton templom mellett található. A Bali-i őslakosság akkor is nagyon vigyázott a majmok természetes élőhelyének megóvására, mikor az őserdőben templomot építettek. A Bali nyugati szélén fekvő majomerdő igazi turistalátványosság, mivel a majmokat itt olyan közelről figyelhetitek meg, mint sehol máshol. Igazán jó móka lesz végig néznetek, ahogyan a kis majmok az anyjuk hátán utaznak, vagy épp hogyan kurkásszák egymást a majomcsalád tagjai. A majmok sokszor bohókásak, néha még az emberre is rámásznak. Vigyázzatok a táskáitokra, hisz a kis állatkák szeretik elcsenni és feltúrni azokat. Nem kell azon aggódnotok, hogyan készítsetek fotót velük, hisz ezek a majmok meglehetősen szelídek. Nagyon könnyű velük szelfit készíteni, mivel a sétányok szélén elhelyezett korlátokra szívesen fölkuporodnak. Nem csak a majomerdő népes lakossága, de az erdő mellett található templom is páratlan élményt nyújt.

Madár és hüllőpark

Ha Balin nyaralunk, és nem csak a templomokat szeretnétek végigjárni, akkor a Madár és Hüllőpark lehet a jó választás számotokra. A két park egymás mellett kapott helyett, kb. 40 percre Kuta városától. Nem csak az állatvilág lenyűgöző, hanem a növényzet is. A parkban több mint kétezer fafajta és ötven pálmafaj kapott helyett. Itt található olyan fa is, aminek a törzsébe egy ember nyugodtan beállhat, hisz három méter átmérőjű a törzse. A madárpark nem túl nagy, kb. egy óra alatt körbejárhatjátok. Olyan egzotikus papagájfajokat nézhettek meg, amelyeket a világnak csak nagyon kevés helyén fedezhetnétek fel újra. A hüllőpark a madárpark közvetlen szomszédjában fekszik. A hüllőpark legnépszerűbb látványossága a komodói varánusz, amit az utolsó élő sárkánynak tartanak.

Balin csak szimbolikus szertartást vagy fogadalommegújítást vállalunk!

A szimbolikus és fogadalom megújításhoz csak az érvényes útlevelekre van szükség, melynek hazautazást követően még 6 hónapig érvényesnek kell lennie. 

 

Nincs megjeleníthető időjárásadat.

Bali - személyes tapasztalataink alapján!

Lélegzetelállító látnivalók, ahol megtapasztalhatjátok Bali eredeti szépségét

Az ország egy paradicsomi sziget eszméjére épült, olyan békességet és nyugalmat áraszt, hogy ez az állapot a távozás után is sokáig megmarad. A trópusi szigetnek gyönyörű strandjai vannak, de ennél sokkal többet kínál – kultúra, gasztronómia és történelem tökéletes összhangjában mindenki megtalálja azt, amiért Balira biztosan visszahúzza a szíve…

Tegallalang rizs teraszok/rizsföldek

Ubud hatalmas rizsföldjeiről és lélegzetelállító kilátóiról híres, melyek ideálisak a fotózáshoz.

Bali = SPA

Ha a nagy napot szeretnétek egybekötni az aktív pihenéssel, akkor válasszátok Balit.

Ha fáradtnak, kimerültnek érzitek magatokat, bejelentkezhettek egy egészségügyi központba, vagy… egyszerűen csak utazzatok el Balira! Kezdjétek a napot egy jógaórával, egyetek egészséges és finom ételeket és újuljatok meg a napfény energiájával!

Ubud Majom erdő

Ubud belvárosában található egy kis dzsungel, amelyben körülbelül 600 hosszúfarkú makákó él. Ha Ubud környékén jártok, mindenképpen látogassatok el a Monkey Forest-be. A belépő nagyon kedvező, 40.000 IDR, ami körülbelül 800 Ft.

Igazság Palota (Kerta Gosa)

Semarapurában, Bali egyik legnépszerűbb turisztikai központjában található ez a különleges úszó palota. Bali egyik legszebb épülete, mely a holland gyarmati időszakban bíróságként funkcionált, korábban azt a célt szolgálta, hogy a bűnelkövetőket jobb belátásra bírja és az életük megváltoztatására ösztönözze.

A világos, zöldes, völgyek rizsteraszaitól az aranyszínű homokos tengerpartokig

Egészen addig nem érezhetitek meg Bali átható szellemét, amíg fel nem fedezitek a sziget belsejét és tengerpartját. Bali legjobb medencevilláit választottuk ki nektek, a könnyebb felfedezés és stílusos pihenés érdekében.

A medencés villa, amely káprázatos kilátást biztosít

Az ötcsillagos Viceroy Bali Ubud külvárosában található látványos kilátással a Petanu folyóra. Ez Bali egyik legcsendesebb helye - és a Viceroy Bali villáinak kilátása innét egészen elképesztő. Ez a csodálatos, dombtetőn elhelyezkedő üdülőhely mindössze 25 villával rendelkezik, és csak pár percnyi autóútra található a művészi Ubudtól, amely galériáiról és kávé-kultúrájáról ismert. A villák mindegyikében van terasz, privát medence és egy ágy, amely a medence szélén lebeg, így biztosítva a gyönyörű völgy fölötti kilátást. Tartózkodásotok alatt foglaljatok gyógyfürdős kezelésre időpontot (amely a legcsodálatosabb ívelt relaxációs terasszal rendelkezik), és fogyasszatok finom francia ételeket a CasCades éttermében, magasan a fatetős pavilon alatt. Az itt elköltött vacsora garantáltan beírja magát a közös kis történelmetekbe!